Mit ajánl Nagy Sas, az öreg varázsló?

A fiatal indián, Billegő Toll, az öreg varázslóhoz, Nagy Sashoz fordult:
– Nagy Sas! Bennem mindig két farkas küzd egymással. Az egyik gonosz, erőszakos, mindig rosszra csábít. A másik szelíd, bölcs, jótettekre ösztönöz. Melyik fog győzni?
– Figyelj, Billegő Toll! Erre egyszerű a válasz: az győz, amelyiket eteted.

Az Ökuval kapcsolatban is vannak jó élményeink és kevésbé jó tapasztalataink, vannak örömeink, és vannak keserűbb pillanataink. Adjunk nagyobb hangsúlyt az előremutató gondolatoknak! Ez is a célja ennek az újonnan induló információs csatornának. Kérjük is a kedves olvasókat, hogy reflektáljanak a jóra, a szépre, az értékesre, osszák meg velünk építő véleményüket.

Seidl Ágoston

Karácsonyi vásár

Már nyolcadik éve minden alkalommal itt vagyunk. Jövünk látni, hallani, szagolni, ízlelni és tapintani az advent érzékszerveknek kínált választékát. Ajtódíszek, karácsonyi dallamok, fahéjas-mézeskalácsos-narancsos illatok, egy korty forró tea és a kézbevehető portékák...

Amikor a plázák túlzsúfoltsága már émelyítő és idegen, az Öku forgatagában otthon vagyunk. Ismerős a terep, hiszen ezeket a folyosókat járjuk minden nap reggel és délután, és ismerősek az arcok is, mert sokszor összefutunk a tantermek előtt. A vásárban azonban kicsit más minőségben lehetünk együtt. Több idő jut a beszélgetésre, hisz szombaton nem rohanunk tovább a különórákra. Az osztályok asztalainál kicsit másképp látjuk a gyerekeink tanítóit és osztálytársait, esetleg néhány nevet is megtanulunk közben, olyanokét, akiknek eddig csak az arcát ismertük. És ezeknél az asztaloknál biztosan költünk pénzt, még ha a századik felesleget vesszük is, mert ha a saját gyerekünk készíti és az osztály kasszáját gyarapítjuk, akkor lehetetlen nem venni semmit.

A tantermekben letelepedett árusok portékáit vizslatva sem maradunk tanácstalanok: ha nem vagyunk biztosak egy-egy termékben, szinte mindig akad körülöttünk egy ismerős szülő, akinek kérhetjük a tanácsát. Ráadásul ha túlköltenénk magunkat, bőven van kitől kölcsönkérni! Ajándékok beszerzéséhez, ötletgyűjtéshez kiváló fórum a vásár, ahol azt sem lehetetlen megszervezni, hogy titokban fizessük ki és vegyük át a kiszemelt holmit, amennyiben a célszemély is köreinkben tartózkodik.

A büfé mint a mágnes vonzza a fogyasztókat, erről a mindenkori nyolcadikosok gondoskodnak is becsülettel. És ha a nagy nyüzsgésben kissé elfáradtunk volna, a környező tantermekben megterített asztaloknál, behúzott függönyökkel, mécsesekkel, finom kávéval, illatos teával, ízes sütivel jólesik egy hosszabb baráti beszélgetés, csak szék is jusson mindenkinek!

Sárdi Enikő

A kezdetektől napjainkig

A karácsonyi vásár 1992 óta hagyomány iskolánkban. Az osztályok közösen készülnek a tanítókkal, tanárokkal, szülőkkel, illetve lelkes családok hívnak meg otthonukba négy-öt gyereket, és együtt kézműveskednek. A kezdetektől szerveztünk árusokat is, akik szép, viszonylag olcsó termékeikkel segítik az ajándékvásárlást, mivel sokunknak gondot jelent bejutni a városba az ünnepi forgatag idején. Az időpont is praktikus okokból került december elejére, hiszen aki nálunk nem talál vásárfiára, az utána szétnézhet a boltokban.

Az évek múlásával még három fontos szerepet kapott a vásár: hagyományosan itt találkoznak a régi diákok és szülők, kerületi eseménnyé váltunk, öregbítve az iskola jó hírét, valamint a nagy látogatottság miatt került ide a véradás is. A büfét mindig a nyolcadikosok szervezik; a bevétel nagy segítség az év végi kiadások csökkentésére.

Az egyre nagyobb tömeg „kezelésére” többféle intézkedés történt. Maximalizáltuk az árusok számát, növeltük a köztereket, szellősebbé próbáljuk tenni az elrendezést, nagyobb helyet biztosítunk a gyerekeknek.

A vásárnak sosem volt célja a meghitt adventi, lelki készülődés; erre az osztályok saját szervezésben vagy a családok bevonásával kerítenek sort még a karácsonyi időszakban. Ez egy olyan alkalom, ahol a gyerekeket megpróbáljuk kicsit felkészíteni „piacképes” áruk kitalálására, esztétikus portékák készítésére, a kulturált árusítás formáira – a közös alkotás örömével együtt.

Járó Ildikó

Ökus szülők mesélték: készülődés a vásárra

„Én szívesen részt veszek az osztály közös karácsonyi kézműveskedésében, mert fontos számomra a közösség. Nagyon szeretem az osztályt, és a kisfiam is szereti, ha együtt alkotunk – bár néha haszontalannak érzem magam, mert nem olyan jó a kézügyességem. Más ügyes anyukáktól viszont jó ötleteket kapok, így könnyebb nekem is alkotnom.” Frank Andrea, szülő

„Szeretem a közös készülődést, mert a kézműveskedés közben tudunk beszélgetni a szülőkkel. A karácsonyi vásár számomra azért fontos, mert lehetőség a találkozásra, miközben jópofa dolgokat tudok már jó előre beszerezni.” szülő

„Én nagyon szeretek bütykölni, ötleteket megvalósítani, együtt dolgozni a gyerekekkel. A készülődés segít ráhangolódni a karácsonyra. Azt tapasztaltam, hogy felsőben a gyerekeket már nehezebb motiválni a közös alkotásra, különösen a fiúkat. Bár én lelkesen készültem volna, a fiam hamar leintett: be kellett látnom, hogy ő már nem velem akar kézműveskedni, neki már más igényei vannak. Azt gondolom, hogy az osztályfőnöknek van még ekkor lehetősége összefogni a csapatot a közös alkotásra.” Balló Flóra, szülő

„Én nagyon élvezem ezeket a közösen alkotós alkalmakat. Szívesen megyek, viszek ötletet, anyagot, segítek megvalósítani. Én így támogatom az osztályt, és bízom benne, hogy lesz, aki az elkészült dolgokat megveszi. Valljuk be, amit egy elsős vagy másodikos meg tud csinálni, általában még nem igazán ajándéknak való, inkább az osztályt támogatjuk ilyenkor a vásárlással. Volt olyan alkalom, hogy bár fiam van, mégis a lányokkal dolgoztam együtt: segítettem nekik kötni, és így jobban megismerhettem az osztályban tanuló lányokat is. Felsőben aztán kimaradt egy év, de most újra lesz közös készület, és a fiam még a dzsúdóedzést is lemondta, hogy részt vehessen rajta. Nemcsak nekünk, a gyerekeknek is fontos ez az alkalom.” Szandányi Emese, szülő

„A karácsonyi vásárra való készülődés mindig egy kiemelt csapatépítő program volt a Málna osztályban. Az anyukák és a tanító nénik hozták a kreatív ötleteket és a kellékeket, aztán mindenki nagy lelkesen nekifogott a munkának. Gyönyörű karácsonyi díszek, hasznos tárgyak, ínycsiklandó finomságok kerültek ki egy szempillantás alatt a szorgos kezek alól, amiből a gyerekek is aktívan kivették a részüket. Sőt, még apukát is láttam átszellemülten gyöngyangyalkát fűzni! A legemlékezetesebb pillanatok mégis a nagy nevetések, tartalmas beszélgetések maradnak.” szülő

„A karácsonyi vásárra való közös készületekben azt szeretem a legjobban, hogy valahogy mindig más szülőtárs mellé kerülök hajtogatni / varrogatni / csomagolni / vagdosni – így minden alkalommal megtudok valakiről valami újat, elbeszélgetek vele valami addig nem érintett témáról, és mindig közelebbről megismerem azt, aki mellett aznap délután ülök.” szülő

Oszd meg velünk Te is a véleményedet vagy egy kedves élményedet
az Ökuról az okulare.oku@gmail.com címen!

Földbe ásott kamaszok

Valamikor a tizenkettedik életév környékén, amikor az addig kiszámítható és tündéri gyermekünk elkezd számunkra teljesen érthetetlen módon működni, hirtelen megcsúszik a talaj a lábunk alatt. Emlékeink között kutatunk, vajon fel tudunk-e idézni hasonló anomáliákat saját ifjúságunkból – de persze hiába: bezzeg a mi időnkben még minden máshogy volt... Szegény szülőben végső elkeseredésében felmerül az eretnek gondolat, hogy talán legjobb lenne elásni ezt a gyereket, és tizennyolc évesen – amikor már kész ember, és már nincs vele ennyi gond – majd újra előásni…

A gyermeknevelés e kihívásokkal teli, viszontagságos időszakát járta körül Jelenits István piarista atya elmélkedésében, az Öku tanárainak őszi lelkinapján, Péliföldszentkereszten. Több évtizedes nevelői tapasztalatával megnyugtató éppen Tőle hallani, hogy van remény!

Mi az a lelkinap?

Az Ökus pedagógusok egész évben csak adnak és adnak gyermekeinknek, s rajtuk keresztül nekünk is. Méltó és méltányos, hogy egy évben kétszer szervezzünk olyan alkalmakat, amikor ők is töltekezhetnek, a kiürülőben lévő „tankjaikat” feltölthetik.

Ezért az Iskolaszék a Széphalom Alapítvány pénzügyi támogatásával, tavasszal és ősszel két-három napos lelkinapokra hívja meg a tantestületet; biztosítja a szállást, ellátást, jó lelki és szakmai előadókat szervez, és esténként lehetőséget biztosít kötetlen beszélgetésre is.

A szülő nem marad teljesen egyedül a kamaszkor feldolgozásának gyötrelmében, mert az iskola személyében fontos szövetségesre és támogatásra lelhet. A pedagógusok – akik talán saját gyermekeikkel éppúgy végigküzdik ezt a korszakot, mint mi – az iskola falai között egy másik közegben, másik élethelyzetben találkoznak nap mint nap gyermekeinkkel. A tanár szemszögéből nézve ez óriási lehetőség: egyrészt állandó kihívás a diákok tehetségét a lehető legjobban kamatoztatni, figyelmüket lekötni és tudásvágyukat kielégíteni. Másfelől nem állhat meg munkájuk pusztán a tárgyi ismeretek átadásánál; hivatásuknak ugyanígy része, hogy az ilyenkor még oly érzékeny és lelkileg képlékeny ifjakból teljes értékű felnőtteket neveljenek.

Nevelni viszont nem könnyű, mert a direkt, szemtől szembe nevelés rögtön ellenállást vált ki minden magára valamit is adó kamaszból, és szinte mindig kudarcra van ítélve. Ebben áll a nevelő munka legnagyobb szépsége: nevelni – „csak úgy suttyomban”, észrevétlenül. Ha például fel tudjuk kelteni a gyerek érdeklődését valami iránt – ezzel célt és motivációt adva, akkor ő saját maga is képes ráérezni a tanulás örömére, sőt képessé válik akár a lemondásra is, éppen a kitűzött cél elérése érdekében.

A személyiségfejlődés szempontjából talán még ennél is fontosabb tényező a közösségi élmény, amit az iskola a mindennapokban, kirándulásokban, táborokban, ünnepekben tud nyújtani. Életkori sajátosság, hogy minden ilyen élményre rendkívül fogékonyak a kamaszok. Ezek az iskolai alkalmak ugyancsak láthatatlanul érzékenyítik a gyereket, nemesbítik a lelket. Az sem véletlen, hogy a legtöbb életre szóló barátság is éppen ebben az életkorban köttetik.

Ha a gyereknevelésben a szülő és az iskola valóban egymásra talál, közös nyelvet beszél, partnerként fogadja el a másik fél meglátásait és jelzéseit (és nem bocsátkozik a viccként is elhíresült meddő üzengetésekbe: „Gyerek büdös. Fürdetni!” – mire a szülő válasza: „Nem szagolgatni. Tanítani!”), akkor ezek az évek igazán gazdagon gyümölcsözőek lehetnek gyermekünkkel kialakított kapcsolatunkban, és végső soron az iskola vezetheti vissza hozzánk „elásott” gyermekeinket.

Geiszter György