2018. március
Egy kis játékra hívjuk most a kedves olvasót. Tavaly tavasszal iskolánk vendége volt Tari Annamária, aki Gyermekeink és az online világ címmel tartott előadást. Az alábbiakban közöljük az elhangzott előadás 1. részének leírt változatát, azonban helyenként kihagytunk egy-egy szót vagy szókapcsolatot. A kedves olvasó feladata a felkínált válaszokból kiválasztani a szerinte odaillőt. Ha valakit esetleg elriasztana a régi vizsgák emléke, velük megnyugtatásul közöljük, hogy válaszaikat nem osztályozzuk – ráadásul a helyes megoldásokat rögtön ellenőrizhetik. Jó tippelgetést!
Az iskola folyosóján néha beszélünk róla, és e-mailben is kering a felhívás, hogy segítsünk a Vakok Batthyány Otthonának havonta egyszer egy háromfogásos ebéd hozzávalóival. Szerencsére mindig vannak jelentkező osztályok, de a tapasztalat azt mutatja, hogy mivel nem ismerjük az intézményt, és nem tudjuk pontosan kiknek visszük az alapanyagokat, a segítség inkább kötelesség, mint szívügy. Odaadjuk rá a pénzt, és már fordulunk is vissza saját ügyes-bajos dolgainkhoz. Ám azok közül a szülőtársak közül, akik átlépték a küszöböt, és szállítóként meglátogatták a gyermekotthont, többen lettek visszajárók. Annak a helynek lelke van. Érdemes megismerni.
Az otthon XII. kerületi Mátyás király úti ingatlanát 1989-ben adta ingyenes használatba Budapest Főváros Tanácsa. Anna nővér – ma is ő az igazgató – keze alatt a romos épület megszépült, gyűltek az adományok a felújításokra, uszodára, tornateremre, egy új épületre, majd még egyre. A legújabbat egy azerbajdzsáni alapítvány és a magyar kormány támogatásával húzták fel. A legrégebbiben irodákat, kápolnákat, tantermeket láthatunk, a középső épület kollégiumként üzemel, a harmadik épületben a tanuláson kívüli felnőttek laknak.
Mint oktatási intézmény, három éves kortól járnak ide gyerekek a nyolcadik osztályig, nem ritkán még 16 évesen is. Az óvodában és az általános iskolai részlegen gyógypedagógusok és asszisztensek foglalkoznak a kicsikkel, akik itt kinyílnak, felszabadulnak, míg otthon gyakran magukba fordulnak. Ritka, hogy valaki csak gyengénlátó vagy vak, itt többségében halmozottan sérült gyerekekkel és felnőttekkel találkozunk. Az iskolai oktatás ennek megfelelően három szinten zajlik: normál, tanulásban akadályozottak és értelmi akadályozottak tagozatán. Mint szociális intézmény, még felnőttkorúakat is utógondoznak és foglalkoztatnak, tartanak például zumbaórát, kézműveskedést, vagy amit ott jártunkkor láttunk: pizzasütést. Az otthon lakói közül sokan bentlakók, heti, kétheti vagy havi hazajárással, de akadnak, akik sosem mennek haza, mert nincs családi hátterük, vagy mert jobb inkább az intézetben maradni…
Az otthon állami normatívát kap, hozzá még egyházi kiegészítést, de szoros költségvetéshez kell igazodniuk. Az étkeztetésre fordítható ellátmány keretösszege mellé nagy segítség bármilyen adomány: például élelmiszer, tisztálkodó- és tisztítószerek, válogatott, jó minőségű ruha előre egyeztetett méretben. És ennének ám olyan bűnös dolgokat is, mint például a csoki, csakhogy nincs miből… Akad egy falu, akinek a lakói minden novemberben összeadnak lisztet, cukrot és rizst, és eljuttatják az otthonba, így egy ideig ezek a tételek nem terhelik a büdzséjüket. Naponta 80-90 emberre főznek. Étel mindig jut a tányérjukra, de nem mindig laknak igazán jól.
Dina motoros székkel, Zoli a saját lábán kísér végig az épületen. Tőlük hallom: „Néha megeszem, amit itt főznek, néha meg csak keveset… Bár azt se akarom, hogy ha nem ízlik, ott maradjon az étel, mert az pocsékolás… A főzelékkel ki tudnak kergetni a világból! De ez előírás, mert vannak tészta- és főzeléknapok... Most jött egy gondozófiú, a Laci, neki vannak extrém ötletei. Múlt hónapban bográcsoztunk, paprikás krumplit főzött és nagyon jól megcsinálta… A porleveseket nem szeretjük… sütőtökkrémlevest még sosem ettünk… de a húsleves gyógyszer! Vasárnap általában az van. Pulyka is szokott lenni, a szerda tésztás nap: milánói makaróni, sonkás tészta, mákos tészta, túrós tészta, káposztás tészta. Rántott hús, sült csirke, tavaszi szelet hétvégén vagy ünnepekkor van.”
Az Öku osztályai évek óta szállítanak havonta egy ebédrevalót a XII. kerületi intézetbe. Nem pénzt, hanem alapanyagot. Ezt a szép hagyományt továbbra is életben szeretnénk tartani. Az osztályfőnökök felhívására várjuk azon osztályok jelentkezését, akik vállalják, hogy valamelyik hónapban meghívják az intézet lakóit egy kiadós ebédre. Tőlünk kis erőfeszítés, nekik nagy segítség. Az Ökuba most 20 osztály jár. Havi egy ebéddel, ha kivesszük a nyár két iskolamentes hónapját, és belekalkuláljuk, hogy a kifutó és az induló osztályok száma nem mindig ugyanaz, durván kétévente jut sor egy-egy közösségre. Tehát a feladat:
Dinától és Zolitól még azt is tudom, hogy a bentlakóknak nagy boldogság, ha látogatójuk van. Ha valaki a külvilágból szórakoztatja őket. Akár csak azzal, ha mesél nekik valamiről. Az életéről, a szakmájáról, az utazásairól, bármiről. Ha barkácsol, vagy süt-főz velük. Lakos Attila tavaly decemberben elvitte a Gólya osztályt, hogy előadják nekik a Tündér Lalát. Kérdezhetnénk, hogy jó, de vakoknak? Igen, vakoknak. A hang, a törődés, az ottlét támogató üzenete így is eljutott hozzájuk. Nagy sikerük volt!
Talán sutának érezzük magunkat, amikor közéjük megyünk, pedig ők azok, akik esetleg kerekes székesek, akik nem látnak, bicebócák, lépni is alig tudnak. De meglátjátok majd, udvariasan, nagy örömmel és nyitott szívvel fogadnak mindenkit. És ne lepődjetek meg, ha például az oviban járva valamelyik kis gondozott hozzátok bújik és ölelgetni kezd, miközben kis kezével „megnéz” (megtapogat) benneteket, mert ez is része annak a bizalomnak, amivel egymás felé fordulnak.
Az intézmény tiszta, rendes, az ott dolgozók kedvesek, a gondozottak barátságosak, a hitük rendíthetetlenül erős és példamutató. Segítsük őket!
Sárdi Enikő
Feliratkozás: Körmendy Ildikó, Cirbolya osztály
Az otthon címe: 1125 Budapest, Mátyás király út 29., Telefon: 1/395-8323
Hogyan mondjam el neki? – a kérdés, ami sok szülőt foglalkoztat a szexuális felvilágosítással kapcsolatban, már jóval gyermeke serdülőkora előtt. Üljek le vele egy alkalmas pillanatban? Adjak a kezébe egy könyvet, hogy olvassa el, és ha akar, kérdezzen? Esetleg bízzam másokra? A barátaitól úgyis mindent megtud... Nem véletlen, hogy sokunkban óriási a tanácstalanság, hiszen nem volt divat otthon beszélni erről a mi gyerekkorunkban, az iskolai felvilágosító programok pedig többnyire sutára sikeredtek. A személyes beszélgetés terhét ugyan senki nem veszi le a vállunkról, de jó tudni, hogy létezik egy program, ami mankóként segíti a szülőt, ráadásul gyermekét új szemléletmódban készíti fel a serdülőkor testi változásaira.
Ciklus-show – már a program elnevezése se mindennapi. Az újfajta felvilágosító program Németországban 1999-ben, Magyarországon 2006-ban Dr. Elisabeth Raith Paula müncheni orvosnő ötlete alapján indult. A doktornő volt az első, aki diplomamunkáját a természetes családtervezés témájában írta, és elképzeléseit a német püspöki kar is támogatta. Az ebből kialakult MFM-Projekt (Mädchen Frauen Meine Tage – azaz lányok, asszonyok, menstruáció) mottója: „Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok”. Célja a pozitív testtudat kialakítása és a test működésének megismertetése a serdülőkor küszöbén, elsősorban 10-12 éveseknek. A lányoknak szóló Ciklus-show nyomán felmerült az igény, hogy fiúknak is legyen hasonló foglalkozás. A magyar fejlesztésű fiús program Titkos Küldetés néven játékos formában mutatja be a férfi nemi működést, és a férfivá válás testi-lelki jeleit. Mind a fiúk, mind a lányok programja évek óta nagy sikerrel fut sok magyar iskolában. Akadnak azonban szülők, akik mégsem fogadják lelkesen.
„Miért nem lehet ezzel egy évet várni? Miért olyan sürgős már most?”
„Korainak tartjuk még a fiunknak, semmiképp ne most legyen!”
A szülőknél valóban gyakran ütközünk falakba. Az okok persze különbözőek. Talán attól félnek, hogy a gyerekek megtudnak olyan dolgokat, amelyeket ők még korainak tartanának, netán rájönnek, hogy apa és anya nemi életet él, mások inkább azt szeretnék, ha a szülőtől hallanák a gyerekek ezt a témát. „A programok azonban csak kiegészítik az otthoni nevelő munkát, semmiképpen nem szeretnék helyettesíteni ezt a feladatot” – mondja Tirczka Zsófia MFM-tanácsadó. „Egy katolikus iskolában már negyedik osztályban tartottunk foglalkozást, és ott találkoztunk egy szülővel, aki nagyon féltette az egyébként szinte ovis külsejű gyermekét az általa túl korainak vélt foglalkozástól, mondván, hogy ő még kicsi, őt még nem érdeklik ezek a dolgok. A foglalkozáson azonban – ahol a szülő nem vesz részt – ez a kisfiú volt a leghangosabb, és a mondanivalójából kisült, hogy rendszeresen néz pornófilmeket, nyilván a szülők tudta nélkül. Ma már elég ehhez egy okostelefon, ami ott lapul szinte minden gyerek kezében... A fiúknál egyébként erősebb a szexuális érdeklődés, mint a lányoknál, akkor is, ha 10 évesen látszólag még a legózás köti le a figyelmüket. Ugyanakkor vannak gyerekek, akiket tényleg nem érdekel a téma, viszont a foglalkozás nekik is egy jó játék, kellemes kikapcsolódás, és még tanulnak is valamit.”
„Alapvető célunk, hogy pozitív élményt biztosítsunk a gyerekeknek. Nekünk talán könnyebb, mint a szülőknek szemtől szemben. Valljuk be, igenis zavarban vagyunk, ha a saját gyerekünkkel kell a testi érésről beszélni, de ha azt érzik rajtunk, hogy nem tudunk természetesen beszélgetni a témáról, inkább nem is kérdeznek semmit. Nekünk az a dolgunk, hogy nyíltan és pozitívan álljunk hozzá a témához” – ezt Kupás Anita MFM szakmai tanácsadó teszi hozzá. „De valójában nem is szexuális felvilágosításról van szó, ez sokkal inkább egy szexuálpedagógiai prevenciós program, ahol bizonyos testi folyamatok pozitív megfogalmazása áll a középpontban. Régen tisztátalan volt az a nő, aki vérzett, talán még ismerős a havibaj elnevezés. A Ciklus-show ezzel szemben azt tanítja a serdülőkor küszöbén álló lányoknak, hogy a testük értékes, és a termékenységük óriási ajándék. És ha úgy alakul, hogy nyaralás közben épp nem fürödhetnek, azt ne csak nyűgként fogják fel, hanem találjanak örömöt is abban, hogy ülnek a fa árnyékában és olvasnak, esetleg kicsit befelé figyelnek. A lányokkal kiscsoportokban foglalkozunk egy félnapos dramatikus játék során, ahol végigvezetjük őket a női termékenység testi folyamatain és rávezetjük őket bizonyos összefüggések felismerésére. Ehhez az osztálytermet kicsit átrendezzük, ugyanis a földön zajlik minden. Szőnyegnyi méretben elkészítjük a méh modelljét, és ezen mutatjuk be számos játékos szemléltetőeszközzel a show történéseit. A lányok nemcsak nézik, hanem részt is vesznek a folyamatban, hol ösztrogénbarátnőkké, hol progeszteron-csapattá válnak, és így alakítják át a ciklust. A méhet mint luxusszállodát, a petefészket mint ajándékdobozt mutatjuk be nekik, a méhszáj az élet kapuja, a méhnyaknyák pedig egy varázsital. Ezek a mesés elemek segítenek megértetni velük, hogy a testünk csodálatosan működik, és minden apró mozzanat óriási fontossággal bír. A programnak vannak katartikus pontjai is, ilyenkor előfordul, hogy még könnyek is potyognak.”
„Érdekes látni, micsoda változáson mennek át a gyerekek néhány óra leforgása alatt” – mondja Tirczka Zsófi. „Félszegen érkeznek, zavartan vihognak, sokan kerülik még a szemkontaktust is, öt óra elteltével azonban idejönnek hozzánk és sokszor megölelnek minket. Az előadás során felszabadulnak bizonyos ki nem mondott félelmektől. Tapasztaljuk, hogy néhányan betegségtudattal érkeznek, mert a bugyijukban váladékot fedeztek fel akár már 7-8 éves korukban. Szégyellték, nem szóltak a szülőknek, és lassan megerősödött bennük, hogy valami nincs rendjén a szervezetükkel. Miközben ez a váladék a méhnyaknyák, aminek fontos szerepe van a termékenységben! A mellek növekedése fájdalommal, feszüléssel járhat, ez sem betegség. Ahogy az első menstruáció időpontja sincs kőbe vésve, és az egyes ciklusok hossza sem, ha eltérnek a 28 naptól, akkor sincs baj. Minden pont úgy jó, ahogy van. De ezeket meg kell tanítani nekik. A test működésének ismerete egészségtudatot, magabiztosságot ad, és a későbbiekben a szexualitáshoz való pozitív hozzáállásukat is biztosítja.”
A lányokhoz hasonlóan érthető nyelven, érdekesen kapnak a fiúk tájékoztatást a testi működések fantasztikus történéseiről. „A Ciklus-show programhoz hasonlóan a drámapedagógia eszközeivel, zenével, minél több érzékszerv bevonásával és mozgással tesszük élményszerűvé az információ befogadását” – mondja Tirczka Zsófi. „A fiúk férfi-identitásának megszilárdulását azzal segítjük elő, hogy átélhetik testük értékességét. A foglalkozás folyamán a fiúk kontrollált körülmények között kaphatnak választ kérdéseikre.”
„Amennyiben igény van rá, az előadás után a szülőknek is adunk gyakorlati tanácsot arról, hogyan kezeljék gyermekeik testi változásait” – mondja Kupás Anita. „A beszélgetés során nem ritka, hogy maga a szülő is másként kezdi látni a saját termékenységét és szexualitását, és közelebb kerülhet annak bizonyos rejtett oldalaihoz.”
„Célunk az is, hogy a fiúk mind a nő, mind a férfi termékenységét ajándéknak tekintsék – teszi még hozzá Tirczka Zsófia. „Fontos, hogy a nemiségről, a szexualitásról pozitívan, örömmel és természetesen tudjunk megnyilatkozni, hogy gyermekeinkben ne negatív érzések és túlzott gátlások halmozódjanak fel, mintha ez a téma valami rossz vagy szégyellnivaló dolog lenne. A programok mind a fiúkat, mind a lányokat ehhez segítik hozzá.”
Sárdi Enikő